• ORVOSOK KÖNYVTÁRA
  • GYÓGYSZEREK LISTÁJA
  • TUDÁSBÁZIS
MAGYAR ORVOSI PORTÁL

TILTOTT FELFEDEZÉS: 7 hét alatt a mesterséges vörösvértestek véglegesen eltüntetik a magas vérnyomást, erősítik az ereket és jelentősen megnövelik az immunitást!

Hatalmas botrányt kavart az a tévéműsor, amely leleplezte a „sztárdokikat”. Az egyik meghívott szakértő hirtelen elkezdett eltérni a megbeszélt forgatókönyvtől. Meglepte a közönséget a stúdióban azzal, amit mondott. Az egészségügyi dolgozók azt kapták, amit megérdemeltek.

Egy biológiaprofesszor, a kardiovaszkuláris egészség egy szakértője, valamint egy híres természetgyógyász nyíltan kimondták: „Folyamatosan hallunk a vírusokról, de nem akarják látni a problémát, mely évente 1,5 millió embert öl meg Magyarországon! Miért nem beszél senki a szív- és érrendszeri betegségekről? Miért nem tudnak az emberek a magas vérnyomást teljesen megszüntető, természetes termék létezéséről?”

Vérnyomás! Ez az, ami a legtöbb ember halálát okozza. Nem csak Magyarországon, hanem az egész világon. Mindannyian úgy viselkednek, mintha ennek így is kellene lennie. Nem veszik észre a progresszív termékeket, amelyek örökre megoldják ezt a problémát.

A szív- és érrendszeri betegségek a halálesetek legfőbb okozói. A szívrohamok és agyvérzések 94%-a magas vérnyomás miatt következik be. Az esetek 89%-ában a magas vérnyomás halálos kimenetelű szívrohamot és stroke-ot okozott. A magas vérnyomás okozza a „természetes” halálok körülbelül 77-78%-át. Konkrét számokban kifejezve ez 1,5 millió halálesetet jelent 2019-ben és valójában ennél sokkal kevésbé veszélyes betegségek esetén már verik a fejüket a falba, valamint hatalmas intézkedéseket vezetnek be.

„Rengeteg ember hal meg szív- és érrendszeri betegség miatt! Ezt jól jegyezzük meg!” – jelentette ki Schaffer Mihály, az egyik szakértő, akit a többiek szó szerint lehurrogtak és elhallgattattak.

841 915 halott a keringési rendszer betegségei okozzák

366 522 halott más típusú betegségek okozzák

288 756 halott daganatok okozzák

131 252 halott külső tényezők okozzák

93 039 halott az emésztőrendszer betegségei okozzák

59 803 halott légúti megbetegedések okozzák

31 786 halott fertőzések és parazita betegségek okozzák

* Egyéb betegségek közé tartoznak az ideg- és endokrin rendszer betegségei, étkezési rendellenességek és anyagcserezavarok.

A statisztika megdöbbentő! A vírusos és fertőző betegségek évente 25 ezer ember életét veszik el, és Magyarországon csaknem 500 000 polgár halt meg az erek és a szív egyidejű problémái miatt.

A legszomorúbb az egészben, hogy a súlyos esetek 99,87%-át érbetegségben szenvedők képviselik, akiknek magas a vérnyomásuk és gyenge a szívük! Ha nem lettek volna ezek a betegségek, minden tünetmentesen múlt volna el, de így ők a fő kockázati csoport. Megint senki sem beszél róla, mert azonnal felmerül a kérdés, mit teszünk az erek és az emberek szívének kezelése érdekében.

A stúdióban hatalmas káosz támadt. A független Kutatóközpont szakértői és az egészségügyi szakértők egymás vitatkozni kezdtek egymással. Az adást villámgyorsan megszakították és elindítottak egy reklámblokkot. Dr. Schaffert pedig biztonsági őrök vitték ki a stúdióból.

Az epizódot nem közvetítették tovább, de a stúdió közönsége jól emlékezett az esetre.

Úgy döntöttünk, hogy saját kutatást végzünk és megtaláltuk azt a híres szakértőt.

– Professzor, úgy tűnik, hogy már minden kollégája hallott a televíziós botrányról. Nem fél az élő adásban mondott beszéde következményeitől?

– Nagyon is tisztában voltam a kockázatokkal, de nem hallgathattam tovább ezt a sületlenséget. Ez a sok mellébeszélés elhomályosítja az emberek látását és nem biztosít számukra tényleg hasznos és hatékony megoldást. Az én hivatásom, hogy segítsek az embereknek, ehhez pedig ragaszkodom.

Örülök, hogy felvette velem a kapcsolatot, mert most az olvasóinak is megismételhetem, amit mondtam. Sok betegségre találnak gyógymódot, még a legsúlyosabbakra is. De félek, hogy a kapzsiság és a korrupció vírusa örökre velünk marad. Ez ellen a vírus ellen még nem találtak fel vakcinát.

– Pontosan miről beszél?

– Arról, hogy vannak olyan betegségek, amelyeket orvostudományunkban évek óta kezelnek. Szív- és érrendszeri betegségekkel dolgozom; szívrohamokat és agyvérzéseket túlélt emberek rehabilitációjával foglalkozom. És az én szakmámban nagyon sok tévhit kering.

Meggyőződésem, hogy a mozgásszervi és a gyomor-bél traktus kezelésével is ez a helyzet, és a tüneteket mindenhol kezelik, az állapot enyhül, de a teljes egészség nem áll helyre.

Nem kezeljük az érrendszer egészségét és a magas vérnyomást.

– Valójában azt akarja mondani, hogy a magas vérnyomás kezelésére szolgáló összes modern gyógyszer hatásatalan?

A magas vérnyomást csökkentő, hivatalosan az embereknek felírt gyógyszerek egy fontos funkciót töltenek be – pénzt utalnak át a betegek zsebéből az egészségügyi oligarchák zsebébe.

Ezek legális kábítószerek. Nézze csak meg maga is. A beteg bevesz egy tablettát, és javul az állapota. A tabletta hatása elmúlik, a vérnyomás pedig ismét emelkedik. Így működik minden kábítószer. Ahhoz, hogy jól érezze magát az ember, újabb „adagot” kell kapnia.

A legfontosabb, hogy ezt megértsük: extrém helyzetekben a „vegyi” készítmények szükségesek és fontosak. Életeket mentenek, amikor azonnali orvosi segítségre van szükség. Az első világháborúban például heroint használtak a csatatéren, hogy a sebesültek ne haljanak meg a sokktól a fájdalom miatt.

Ha folyamatosan tablettákat szedünk, azok elpusztítják a szervezetünket, akárcsak a heroin. Túlozni sem kell, de a működési alapelv ugyanaz. Ahhoz pedig, hogy megszabaduljunk a mellékhatásoktól, egyre több és több tablettát adnak el nekünk. Minél többet, annál jobb a gyógyszertáraknak és a gyógyszeriparnak.

– De az emberek évekig szedig a tablettákat.

– A drogosok is egész sokáig élnek, de miféle élet az?

Először az izületek kezdenek el fájni. Aztán a középkorúak, akik éppen betöltötték az 50-et, prosztatagyulladást kapnak és elveszítik potenciájukat. A vesék felmondják a szolgálatot, majd elkezd duzzadni mindenük. Először a lábuk duzzad meg, ez miatt nehézkesen járnak. Azután a belső szervek következnek, a hasuk pedig úgy néz ki, mint egy hordó.

Néhány tabletta, ha hosszú ideig használják, daganatos betegségeket okoz. Vessen egy pillantást a rákkal kapcsolatos statisztikákra – ez egy igazi járvány.

Nem az olyan apróságokról beszélek, mint az alvási problémák, fülzúgás, látás és halláskárosodás. Örökké folytathatnám ezt a listát. És ennek kizárólag egy oka van – az elhasználódott, piszkos erek, amelyeket nem kezelnek. Bár erre már van készítmény, és nagyszerű eredményeket mutat.

A vérnyomáscsökkentő termék, amelyet nem értékesítenek a gyógyszertárakban

– A műsor forgatása közben próbált mondani valamit a magas vérnyomás és az erek kezelésére szolgáló forradalmi készítményről, de szó szerint kirúgták a stúdióból. Miféle eszköz ez? Miért reagálnak a gyógyszertárak képviselői úgy rá, mint a vámpírok a napfényre?

– Elkezdtem beszélni a készítményről, melynek neve: "Cardiotensive" . Ez egy egyedülálló készítmény, amely élő növényi vitamin-molekulákon alapul.

A Cardiotensive a Magyar Molekuláris Biológiai Központ terméke. Gyakran nevezik „mesterséges vörösvértesteknek”. Mivel a Cardiotensive serkenti az új vörösvértestek termelését, amelyek tisztítják és „javítják” az ereket.

A Cardiotensive tisztítja az ereket és hosszú ideig stabilizálja a vérnyomást. Nem állandó használatra készült, az egészségügyi állapot súlyától függően körülbelül 2-3 hónap alatt teljesen megújítja az ereket, a vérnyomás 120/80 lesz a következő 5 évben.

A Cardiotensive megalkotó kutatócsapatunk elnyerte a nemzetközi kutatóbiológiai díjat. Ez igazi áttörés a magas vérnyomás és az érbetegségek megelőzése terén.

Az emberek azt mondanák, hogy az ilyen elismerés után a gyógyszertáraknak sorban kell állniuk, hogy megszerezzék a Cardiotensive értékesítési jogait. Az állam köteles támogatni ezt a készítményt. De nem. Abszolút, halott csend. Mintha senki sem vette volna észre ezt a találmányt.

Az egészségügyi üzletág képviselői gyűlölik ezt a készítményt. Ők több száz gyógyszerrel, értékesítési tervvel és bevétellel rendelkeznek - a Cardiotensive gyártója pedig ezekkel a álláspontokkal nem értett egyet, így nem adta el termékét a gyógyszertáraknak.

Innen ered a Cardiotensive iránti gyűlölet, nem sikerült befeketíteni. Ennek ellenére kapott nemzetközi díjat, bizonyítványokkal rendelkezik, tudományos cikkek születtek róla, valamint több ezer elégedett beteg rendszeresen fogyasztja. Nem tehetünk úgy, mintha a Cardiotensive nem is létezne, de amikor elkezdtem erről beszélni a műsorban, érezni lehetett a leplezetlen feszültséget, amit kiváltott a nézőknél és a többi vendégnél.

A szervezet öngyógyító folyamata beindul tőle

– Mire jó a Cardiotensive?

A Cardiotensive fő célja az erek helyreállítása. Ez az egészségünk alapja.

A Cardiotensive három szakaszban állítja helyre az ereket:

  • Lebontja a koleszterinlerakódásokat
  • „Kijavítja” a sérüléseket az erek falán
  • Javítja az idegimpulzusok kivezetését az agyból

A véráram helyreállítása és az erek falának megerősítése a szervezet megújulásának láncreakcióját váltja ki. Az immunitás rejtett erői aktiválódnak, és a szervezet elkezdi gyógyítani magát.

Ezt az önmegújítási folyamatot autoregenerációnak nevezik. Ezeket a mechanizmusokat a természet határozza meg, a Cardiotensive pedig a katalizátor, a kulcs, amely „hajtja” az önregenerációt.

7 hét alatt 7 betegségtől is megszabadulhatunk

– Mit nyerünk a Cardiotensive kezelés után?

1. Normalizálódik a vérnyomás

A termék 8 olyan természetes anyagot tartalmaz, amelyek értisztító hatásúak és segítik az egészségük megőrzését a magas vérnyomás megszüntetésével. Ezek az anyagok a galagonya, a fokhagyma, a burgonya, a fekete ribizli, a cseresznye, a retek, az alma és az olajfa leveleinek kivonatai.

2. Javul az agyműködés

A Cardiotensive kezelés után az agy vérkeringése 73%-al javul.

A betegek nagy örömmel tapasztalják az alábbiakat:

  • Javul a memória
  • Normalizálódik az alvás, nincs többé álmatlanság vagy túlalvás
  • Nincs többé fülzúgás
  • Nincs többé fejfájás

3. Javítja a látást, helyreállítja a szaruhártyát

A Cardiotensive nemcsak a nagy ereket és artériákat tisztítja, hanem a legkisebb hajszálereket is. Ezekből különösen sok van a szemükben. Ez a retina sejtek megújulásához és a szem izomtónusának javulásához vezet.

  • A látás 0,5 és 2,1 egység között javul.
  • A szemnyomás normalizálódik
  • A szürkehályog tünetei csökkennek

4. Nincs több duzzanat

Helyreáll a megfelelő vesefunkció és a folyadékanyagcsere a szervezetben. A vesék leállítják a víz visszatartását, és nincs szükség vízhajtókra.

  • A láb nem duzzad tovább és nem fáj
  • A gyomor kisebb lesz, mivel a belső szervek megállítják a duzzadást
  • A tüdőből származó folyadék eltűnik, és könnyebb lélegezni

5. Az aranyér és a prosztatagyulladás tünetei enyhülnek

A gyenge és sérült erek a leggyakoribb betegségek fő okai, például:

  • Visszér
  • Aranyér
  • Prosztatagyulladás
  • Impotencia

A Cardiotensive kezelés helyreállítja az összes szerv erét. Amikor az ok megszűnik, a betegség kellemetlen tünetei csökkennek, és az esetek 73%-ában pedig teljesen eltűnnek.

A férfiakat különösen lenyűgözi a potencia helyreállítása. Még a 70 évnél idősebbek is lelkesen veszik észre, hogy férfierejük visszatért.

6. Helyreállítja a szívet

Az aorta tisztítása jótékony hatással van a szívizom tónusára. Az esetek 93%-ában a tachycardia elmúlik, az esetek 99%-ában pedig az iszkémiát is kezelve van.

  • A szívritmus és a pulzus helyreáll
  • A szívkörnyéki fájdalom elmúlik
  • A szívroham kockázata 17-edére csökken

7. Az immunrendszer elkezd működni

Javul a csontvelő vérellátása, amely részt vesz az immunsejtek termelésében. Ez a test védőerejének megerősödéséhez vezet.

Az immunrendszer nem csak vírusvédő. Az erős immunrendszer fő funkciója a rákos sejtek elleni védelem. Az erős immunrendszer időben felismeri és elpusztítja a rákos sejteket. Nem teszi lehetővé a daganatok megjelenését.

Az 50%-ban működő immunrendszer már leküzdhetetlen gátja a vírusoknak. Ez ma is nagyon fontos.

A Gyógyszerészeti Szövetség képviselője letette a kagylót, amikor hallott a Cardiotensive

Hol lehet megszerezni a Cardiotensive készítményt

– Miután ilyen beszélgetést folytatott az ország vezető gyógyszerészével, egyértelmű volt számunkra, hogy a Cardiotensive nem található meg a gyógyszertárakban. De meg lehet szerezni, nemde?

– Igen, Magyarország minden állampolgára megrendelheti a Cardiotensive készítményt online a gyárból. Figyelemmel kísérjük azokat a személyeket, akik vissza akarnak élni ezzel a termékkel.

– Voltak már ilyen esetek?

– Sajnos igen. Némelyikük egy egész rendszert tervezett. Idős embereknek rendeltek Cardiotensive készítményt, és kedvezményeket alkalmaztak. Ezt követően pedig egyszerűen magasabb áron adták el a terméket.

Egy gyógyszertárban például 180000 forintért árulták a Cardiotensive egy 7 napos kezelésért! Ennek semmi értelme, ugye érti. Ezért kénytelenek vagyunk óvatosak lenni. Annak érdekében, hogy az emberek maguk rendeljék meg, és ne fizessenek több tízezer forinttal többet a közvetítőknek.

– Miért lehet csak online rendelni a Cardiotensive?

Ennek három oka van:

  • A Cardiotensive minőségi garanciát közvetlenül a gyárból küldik az ügyfélnek;
  • Védelem a közvetítőktől: annak érdekében, hogy senki se tudjon 10-20-30 százat hozzáadni viszonteladásra;
  • Gyors kiszállítás a megrendelő címére.

Szerezd be a Cardiotensive most!

Ahhoz, hogy a Cardiotensive társadalombiztosítási program alá kerüljön, mindössze egy mobiltelefonra van szüksége.

Add meg telefonszámod a megrendelésben, majd kattints a „MEGRENDELÉS” gombra.

Fontos! 1 telefonszámra csak 1 kérelmet hagyhatsz!

A kérelmeket a nap 24 órájában fogadják és feldolgozzák. De a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy várnod kell egy kicsit.

Figyelem!

Ellenőrizd, hogy van -e védőhologram a webhelyen:

A védőhologram 100%-os garancia a minőségre. Az mutatja, hogy a hivatalos weboldalon jársz és az eredeti Cardiotensive küldik neked, valamint megkapod a szükséges tanácsokat és támogatást.

Hivatalos megrendelőlap

29 982-es számú a 30 000-ből

Ahhoz, hogy a Cardiotensive-t ezen a kedvezményes áron szerezd be: 11400 HUF**

A „Cardiotensive” megszerzéséhez add meg a neved és a telefonszámod az alábbi mezőkben és kattints a „MEGRENDELÉS” gombra.

* Kérjük, vegye figyelembe, hogy a helyi ÁFA - kulcs az adott ország szabályaitól függően változhat. Ügyfélszolgálati csapatunk szívesen segít Önnek ebben.

**A szállítási költségről érdeklődjön a tanácsadótól.

Az adatokat közvetlenül a gyártónak küldjük el. A gyártón kívül senki más nem férhet hozzá.

Hozzászólások

Jánossy Lili Kirúgnám az egész csatornát, folyton hazudnak, bármit mondanak azok, akik pénzt adnak nekik, utasítják őket!! Lenyűgöz ennek az embernek a bátorsága, de nekem úgy tűnik, hogy a karrierje ezzel véget is ért.
Jakab Tamás A karrierje még csak most indul majd be igazán! Ha az igazságért harcolsz, győzni fogsz! Nem fél kimondani, hogy mi segít, és az emberek mindig sorban állnak majd az irodája előtt! Megfogadom a tanácsát, és megrendelem a Cardiotensive .
Andrássy Sára Hosszú évek óta magas vérnyomásom volt, állandóan elájultam, a munkában már hozzászoktak. Amint az időjárás megváltozott, a vérnyomásom emelkedett, aggódtam, egyáltalán nem volt energiám. Tachycardiám volt éjszaka. Az orvosok állandóan azzal ijesztgettek, hogy szívrohamot kaphatok, mert az erek nem bírják az ilyen ingadozásokat. Borzasztó volt, mert a férjem szívrohamban halt meg. Véletlenül hallottam a Cardiotensive , ebben a cikkben találkoztam vele, és úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Néhány hónap telt el azóta, hogy elfelejtettem a gyengeségeket és a nyomáshullámokat. Erősnek érzem magam, mintha megfiatalodtam volna. Mindenkinek ajánlom!
Gabi 82 Sára, megosztanád velünk, hogyan használtad? És hol rendelted meg?
Andrássy Sára Én innen rendeltem. Nagyon egyszerű alkalmazni, csak reggel és este kell szedni.
Kovács Huba Érdeklődni szeretnék, hogy volt-e valamilyen allergiád? Nem tolerálom a legtöbb gyógyszert, és egy ideje vannak vérnyomásproblémáim...
Andrássy Sára Huba, teljesen természetes összetevőket tartalmaz, amelyek alapvetően kivonatok. Ha tudsz természetes termékeket szedni, ez nagyszerű választás számodra!
Vad Heléna Természetgyógyászként azt mondhatom, hogy a magas vérnyomás nagyon gyorsan eredményez fogyatékkal élő embereket. Ezért jobb már korán, időben elkezdeni helyreállítani a vérnyomást. A Cardiotensive nem csupán segít normalizálni a véráramot és csökkenti a vérnyomást, hanem meg is előzi azt. Sajnos a statisztikák könyörtelenek, és azt mutatják, hogy a 60 év alatti emberek 70%-ának elhalálozását a szívrohamok és agyvérzések okozzák. Az emberek egyszerűen nem érik meg a nyugdíjaskort! Mindenkit arra buzdítok, hogy gondoskodjon az egészségéről és foglalkozzon a tünetekkel, mielőtt egy véredény felrobban vagy eltömődnek az erek. A Cardiotensive pedig nagyon jó ebben. Meglehetősen olcsó, de hatékony összetevőket tartalmaz, melyek mellékhatások és függőség okozása nélkül működnek. Az aktív összetevők listája rövid és olyan tételek szerepelnek rajta, mint a fagyöngy, a galagonya, az olíva, a fokhagyma és a valeriána.
Lista Mária Heléna, teljesen igazad van! Apám hirtelen szívrohamot kapott, a munkahelyén meghalt. Mindenki megdöbbent... Most van otthon vérnyomásmérőnk, és arra kényszerítem a férjemet és anyámat, hogy rendszeresen mérjék a vérnyomásukat. Megrendeltem a Cardiotensive , és tényleg ez a legjobb megelőzés!
Teleki Benjámin Azok után, amit mondtál, én is megrendeltem ezt a kezelést, és kaptam egy csomagot az akcióban! Holnap kell átvennem a postán. Meglepett, hogy milyen gyorsan megérkezett kisvárosunkba.
Háros Lídia Milla, a téma szakértője vagy. Elmondanád kérlek, hogy miért jobb a Cardiotensive, mint más népszerű termékek?
Vad Heléna A dolog a természetes összetevőkben rejlik, amelyek nem károsítják a májat és a nyelőcsövet, ugyanakkor hatékonyan erősítik az erek falát és stimulálják a szervezet saját erejét, „visszaállítják” azt az öngyógyításra. Ez innovatív megközelítés, és még nem minden gyógyszergyártó sajátította el, mert a technológia drága. A Cardiotensive sikerült ötvözniük ezt az ideális formulát.
Viola2320 Jelenleg akció van, 50% kedvezménnyel szerezhetitek be!
Anti1214 Szuper, hogy teljesen természetes és biztonságos termékről van szó, melyet korlátozások nélkül, bárki fogyaszthat!
Viktória mi van benne?
Anti1214 Pontosan tudom, hogy a kapszula a fagyöngy, a galagonya, az olíva, a fokhagyma és a valeriána kivonatait tartalmazza. Ezek a kivonatok vitaminban igen gazdagok, megerősítik a véredények falát, valamint aktív összetevőik az immunrendszert is erősítik, továbbá javítják a szervezet védekezőképességét. Röviden, bizonyos összetevői a véredényeket erősítik, mások a koleszterol szintjét csökkentik és elégetik a véredényekben lerakódott szennyeződéseket, megint mások pedig az immunrendszert stimulálják.
Janka Csak nézzétek meg az orvosainkat!))))
Viktória Köszönjük! Megtaláltam a leírást az oldalukon, és van egy csomó összetevő
Ádám Gabriella A természetes gyógymódok mindig a legjobbak! Pirulákkal tönkretettem a nyelőcsövemet. Az egyik pirula gyógyít, a másik pirula elpusztít. Jó, hogy maga a hivatalos orvoslás is áttér a növényi gyógyszerekre
Bokor Diána Valaki tényleg kipróbálta már? Léteznek róla valódi vélemények? Gyakran szédülök, és nincs időm orvoshoz menni
B. Betti Minden reggel iszom Cardiotensive ! Egy hónapja találtam rá. Tényleg sokkal jobban vagyok, féltem, hogy elájulok a buszon, nagyon alacsony volt a vérnyomásom ((
Fás Ágnes. Magamnak rendeltem, tegnap vettem át a postán. Tegnap este ittam belőle, és mintha kicsit könnyebb lenne, nincs zümmögés a fejemben. Tovább iszom
Villám Ez a második alkalom, hogy Cardiotensive rendelek magamnak és szüleimnek. Ez egy nagyon jó készítmény! Migréntől szenvedtem, és gyakran voltak olyan helyzetek, amikor minden elsötétült a szemem előtt, bármikor képes voltam elájulni. A Cardiotensive minden eltűnt, ajánlom!
Margaréta Sok pozitív vélemény van, köszönöm lányok! Biztosan rendelek belőle a szüleimnek!
S. Mihály. A Cardiotensive kiválóan alkalmas a nyomás normalizálására és az általános állapot javítására. Az asztalomon áll, mert nem tudok nélküle élni.
Dóra Rég olvastam a Cardiotensive, és sok jó vélemény van róla. Azt mondják, nincs jobb ennél a szívroham vagy stroke utáni felgyógyulásra. A szüleimnek rendeltem, jobb megelőzni a betegségeket!
Dani Meg tudnád mondani, hol lehet megrendelni, ha nem akarok hamisítványt kapni?
Beatrix Sok hamisítvány van!!! Kizárólag innen rendeld meg! Látsz egy hologramot az űrlapon? Ez azt jelenti, hogy ez az eredeti Cardiotensive .
Világvezető A nagymamám is szedte ezeket a kapszulákat, és most sokkal jobban érzi magát :)
Laura 777 Megrendeltem anyukámnak, és kaptunk egy hívást, hogy holnap kézbesítik. Később beszámolok az eredményekről
Anni Anni Remélem, hogy a Cardiotensive segít nekem! A vérnyomásom megöl, két hete nyomom az ágyat(
R. Natália A szüleim fürdőben voltak, és ott Cardiotensive kaptak megelőzés céljából. Anya örül, hogy most akciósan lehet kapni. Azt mondja, ettől sokkal jobban érzi magát!
Dávid 86 Ez a fickó nagyon jó orvos, mint Dr. House! Meg kell jegyeznem a nevétt; Nyáron elviszem vidékre, mert az ismerőseimet folyton valami betegség gyötri
Firenze A kapszula a fagyöngy, a galagonya, az olíva, a fokhagyma és a valeriána kivonatait tartalmazza. És nagyon jótékonyan hat a véredényekre és a szívre is. Ezt mint szakértő, meg tudom erősíteni!
Boglárka A vitamin étrend-kiegészítők helyettesítésére szedtem. Jobban érzem magam tőle, jobban működik az agyam))
Imi13 Hatalmas kedvezmény van a Cardiotensive készítményre az oldalon, ugye?
Olivér Ha ez olyan jó, mint mondják, akkor ez maga a megváltás. Hosszú évek óta magas vérnyomásban szenvedek, és szinte minden gyógyszerre allergiás vagyok.
Krisztina Anyukámnak rendeltem meg. Két évvel ezelőtt édesapám szívrohamban elhunyt, és nem akarom elveszíteni az anyámat is. Az érrendszeri problémák gyorsan megölik az embereket...
Kati111 Mindig van itthon Cardiotensive . Jobb megelőzni a betegséget, mint beadni az injekciót!
S. Náncsi. Jó egészséget kívánok mindenkinek!